2013. július 20., szombat

Rolling Stones


The Rolling Stones egy brit rockegyüttes, mely az 1960-as évek elején részt vett az úgynevezett brit invázióban. Az 1960-as évek brit blues hullámának vezető zenekara volt. 1969-es amerikai turnéjuk idején „a világ legjobb rock and roll-együttese” néven hivatkoztak rájuk. Nevük fordítása: Gördülő Kövek, jelentése pedig "Nyughatatlan emberek" (a gördülő kövek kifejezést a szleng átvitt értelemben a nyughatatlan emberek szinonímájaként használja.
Karrierjük kezdetén rengeteg blues-, rhythm and blues-, country- és rock and roll-feldolgozást játszottak. Első felvételeiken többek között Chuck BerryBo DiddleyScreamin' Jay HawkinsMuddy WatersLarry Williams és Howlin' Wolf dalait játszották. Mick Jaggert és Keith Richardsot a rocktörténelem legsikeresebb dalszerzői között tartják számon. A zenekar sosem zárkózott el más zenei stílusok elől: a reggaefunkdiscocountryfolksoulpszichedelikus rock mind hatottak zenéjükre. A mai rhythm and blues zenekarok által játszott stílus az utóbbi évtizedekben nagymértékben megváltozott, és jelentősen eltér a Rolling Stones által létrehozott és fémjelzett irányzattól.
A Rolling Stones ma a világ egyik legrégebben működő rockzenekara, még ma is készítenek felvételeket és turnéznak. Gyakran a Stones turnéja az adott év anyagilag legsikeresebb koncertkörútja, új albumaik pedig rendre az amerikaiBillboard 200 slágerlista első öt helyezettje között vannak.
A Stones ötvenéves pályafutása során Mick Jagger, Keith Richards és Charlie Watts mindvégig az együttes tagja volt. Lemezeikből világszerte több mint 200 milliót adtak el.
A Rolling Stonest 1989-ben iktatták be a „Rock and Roll Hall of Fame”-be, a Rolling Stone magazin „Minden idők 100 legjobb előadója” listáján a negyedik helyre kerültek.

1962.
velük:
1963. január – április
  • Mick Jagger - ének, szájharmonika, ütőhangszerek
  • Brian Jones - gitárok, háttér vokál, szájharmonika, ütősök,
  • Keith Richards - gitárok, háttér vokál
  • Ian Stewart - zongora, ütőhangszerek
  • Charlie Watts - dobok
  • Bill Wyman - basszusgitár, háttér vokál
1963. május – 1969. május
  • Mick Jagger - ének, szájharmonika, ütőhangszerek
  • Brian Jones - gitárok, háttér vokál, szájharmonika, ütősök, tamburaszitárdulcimer,billentyűkhárfafémfúvósokfafúvósokthereminkazoo
  • Keith Richards - gitárok, vokál, basszusgitár, billentyűk, ütőhangszerek
  • Charlie Watts - dobok, ütőhangszerek
  • Bill Wyman - basszusgitár, vokál, ütőhangszerek, billentyűk, autoharp, vibes
1969. május – 1974. december
  • Mick Jagger - ének, szájharmonika, billentyűk, ütőhangszerek, gitár
  • Keith Richards - gitárok, vokál, basszusgitár, billentyűk
  • Mick Taylor - gitárok, basszusgitár, szintetizátor, ütőhangszerek, háttér vokál
  • Charlie Watts - dobok, ütőhangszerek
  • Bill Wyman - basszusgitár, szintetizátor
1975. május – 1993.
  • Mick Jagger - ének, szájharmonika, billentyűk, gitár
  • Keith Richards - gitárok, vokál, basszusgitár, billentyűk, ütőhangszerek
  • Charlie Watts - dobok, ütőhangszerek
  • Ronnie Wood - gitárok, háttér vokál, dobok, ütőhangszerek, basszusgitár
  • Bill Wyman - basszusgitár, szintetizátor
1993 – napjaink
  • Mick Jagger - ének, szájharmonika, ütőhangszerek, gitár, basszusgitár, billentyűk
  • Keith Richards - gitárok, vokál, basszusgitár, billentyűk
  • Charlie Watts - dobok, ütőhangszerek
  • Ronnie Wood - gitárok, háttér vokál, basszusgitár


A Rolling Stones a kezdetekkor


A Rolling Stones napjainkban

A Stones 1965-ben koncerten, videó

2013. július 18., csütörtök

Athén arcai





Athéni utca Plaka negyedban ma


Csontváry Kosztka Tivadar  -  Athéni utca


Csontváry Kosztka Tivadar - Sétakocsikázás éjfélkor  újholdnál Athénban


A Parlament bejárata


A Parlament épülete a Szintagma téren


A Parlament előtti Szintagma tér


A Plaka egy régi épülete


Plaka


Az Akropolisz alatt


Akropolisz


Niké temploma


Az athéni Niké templom (Szárnytalan Győzelem Temploma) – A Kr. e. 427-424-es években készült Kallikratész vezetésével, pentelikoni márványból, ión oszloprenddel1656-ban a törökök lerombolták, hogy ágyútámaszpontot építsenek a helyén. A romok az eredeti helyükön maradtak, amiből 1835 és 1837 között újraépítették.


Akropolisz




Városkép bizánci templommal


Athéni metróállomás




Nagyvárosi jelek



2013. július 17., szerda

Sólyom

A Malév megszűnése óta újabb és újabb hírek röppentek fek az új nemzeti légitársaság létrejöttéről. A Sólyom tűnik a legreálisabb próbálkozásnak, bár megvalósulása még nem biztos. 


A Sólyom grafikai terve


Népszabadság  szerint valószínű, hogy iráni befektetők is részt vesznek a Sólyom gründolásában, a jelenlegi tulajdonosok egyike, Hurtyák Róbert ugyanis az üzleti életből származó információk szerint komoly iráni üzleti kapcsolatokkal rendelkezik.A lap arról is írt, hogy az idén a magyar fővárosban a Budapest Airport szervezésében lezajlott Routes Europe konferencián megjelent egy iráni légitársaság képviselője is. Ez azért keltett feltűnést, mert ez a társaság korábban nem látogatta a hasonló üzleti tanácskozásokat.  Szakmai körökben jelenlétüket azzal magyarázták, hogy egy még piacra nem lépett társaságnak keresnek jövendőbeli partnereket, útvonalakat, engedélyeket.


Emirates design
A pletykák arról is szólnak, hogy esetleg az Emirates  fióktársasága lenne a Sólyom, melyet a grafikai terv is igazol, illetve valószinűsít.

Egyes elképzelések szerint a mondai turul az élővilágban egy nagy testű sólyommal, talán az altaj sólyommal(Falco cherrug altaicus), a kerecsensólyommal (Falco cherrug), a szirti sassal (Aquila chrisaetus), a szakállas saskeselyűvel(Gypaetus barbarus) vagy a fakó keselyűvel (Gyps fulvus) esetleg ezeknek a madaraknak valamilyen hibridjével azonosítható.

2013. július 16., kedd

Ámos Imre fotózás Szentendrén

A  Magyar Nemzeti Galéria gazdag őszi programjához fotóztam ma Szentendrén. A Chagall - Ámos kiállítás érdekes lesz. Együtt látni a két rokon művész képeit igazi csemege a szakértőknek.

Ámos Imre rajza

Mükéné, a kultúra gyökereinél

mükénéi kultúra a görög szárazföld késő bronzkori kultúrája (Kr. e. 16–12. sz.); a helladikus kultúra utolsó szakasza. Nevét egyik legjelentősebb lelőhelyéről, Mükénéről kapta.
Kr. e. 2200-1900 között a görög szárazföldre indoeurópai néptörzsek vándoroltak be, akiket később akhájoknak, iónoknak neveztek. A Kr. e. 16. században ezek a görög törzsek benyomultak a Peloponnészoszra. Katonailag jól megszervezett társadalmukba beolvadtak a félszigeten élő kisebb népek, ettől művészetük paraszti jellegűvé vált. Kultúrájukból és a minószi kultúra összeolvadásából Kr. e. 1600 körül keletkezett és hirtelen kivirágzott a mükénéi kultúra, melyben anatóliai és egyiptomi hatások is érvényre jutottak. Kr. e. 1450-től a mükénéi törzsi vezérek elfoglalták a Szantorini vulkán kitörése (kb. Kr. e. 1500 vagy 1470 körül) által elpusztított Krétát, amely a krétaiak földközi-tengeri uralmának végét jelentette, és a Kr. e. 14. századtól a mükénéi befolyás kiterjesztéséhez vezetett a Földközi-tenger keleti térsége felett.


Mükéné


Mükéné, Oroszlános kapu
A várkapu Mükénén különösen fontos szerepet kapott, amelyet a kétoldalt el őreugró bástyafalak mellett egy bajelhárító  épületplasztika is jelzett. A kapuzatot három, egyetlen darabból álló (monolit) kő tömb alkotta. A keresztgerenda fölötti háromszögletű kő lap statikai feladata a fal súlyának oldalirányú elvezetése volt. Ebben az ún. teherelhárító háromszögben az európai szárazföld első  nagyméretű dombormű vű épületplasztikája látható, amelyben két egymással szembeforduló, de kifelé tekint ő oroszlán áll.
Fejük, talán azért, mert más anyagból készült, hiányzik. A támadástól és rontástól védő állatok az   őrizetükre bízott palotát jelképez ő  oszlopot fogják közre. Az ábrázolás feladata,
a motívumok szimbolikája és szimmetrikus elrendezése, mind az Oroszlánkapu címerszerű , heraldikus jellegét erő síti.

Mükéné, Oroszlános kapu


Mükéné, Oroszlános kapu, a legrégebbi Európai dombormű


Mükéné, Oroszlános kapu hátrulról


Mükéné  ásatások


Mükéné, Oroszlános kapu hátsó nézet

 Mükéné Krétához és Trójához hasonlóan, sokáig csak amítoszok és legendák világában létezett. E tévhit eloszlatását Heinrich Schliemann gazdag német kereskedő és megszállott régész kezdte, aki 1870-ben saját pénzén felásta a Dardanellák közelében fekvő Hisarlik dombot. Ott kilenc, különböz id ben egymásra épült város romjait találta meg, amelyekbő l a hetedik az akháj ostrom által elpusztított homéroszi Trója volt. Schliemann 1876-tól Mükénében, 1884-ben Tirünszben folytatta ásatásait, és ezekkel végleg megváltoztatta a korai görög kultúráról addig kialakított elképzeléseket.




A paloták és temetkezések romjai nemcsak a hajdani freskófestészetről és domborműszobrászatról tanúskodnak, hanem a kisművészetek fejlett szintjéről is. 






















A blogon látható képek Mester Tibor felvételei. Internetes felhasználáskor:  Fotó: Mester Tibor  vagy  a http://mesterfoto.blogspot.hu/ felirattal közölhető. Minden egyéb közlés a szerző engedélyével lehetséges.

Kifissia, Athén

A Wikipédia a következő leírást adja Kifissia negyedről, ami Athénben a Rózsadomb, vagy Pararét, de legalábbis a legelőkelőbb városrész. Itt lakik a jelenlegi miniszterelnök :Antonio Szamarasz is, az ÚDP vezetője.

A görög katonai büszkeség jele egy Kifissiai parkban

Kifissiai utca

Görög polgári büszkeség, nemzeti zászló a kertben


Kifisia (Greek: Κηφισιά, pronounced [cifiˈsja]Ancient Greek: Κηφισία; LatinCephisia) is one of the most expensive[2] northern suburbs of AthensGreece. It is mainly accessed via Kifisias Avenue, running all the way from central Athens up to Theseos Avenue in the suburb of Nea Erythraia. It has traditionally been home to the major Greek political families. It is home to the Athens Metro Line 1 terminal station. The Cephissus river runs to the west of Kifisia; half of the municipality is taken up by part of the Penteli mountain; the rest is made up of elegant urban areas to the west, surrounded by popular and upmarket areas such as Kefallari and Politeia to the north, and Nea Kifisia to the south-west. Kifisia is a famous recreational neighbourhood for people of all ages (but mostly teenagers) from all over Athens, because of its many available forms of entertainment; the Cinemax Cinemas, the Kifisia Bowling Center, numerous more fashionable shopping malls, as well as many smaller designer shops and upmarket restaurants, bars and nightclubs. It is also home to the Kefalari Park, a popular place for young people to socialize.

Egy étterem a kerületből:











Maja az étteremben

2013. július 8., hétfő

Leszállás Athénban

Venizelos  a neve Athén legnagyobb nemzetközi repülőterének. Kicsit meglepődve  tudtam meg, hogy Görögország fővárosának 4 millió lakosa van, és  az ország lakosságának csaknem negyven százaléka él a fővárosban. Athén a legrégebbi Európai főváros. Beszélünk korai, egészen a neolit korig visszanyúló városról, klasszikus Athéni demokráciáról, a bizánci városról, oszmán birodalmi városról, valamint a modern főváros kialakulásáról mikor robbanásszerű növekedését az 1921-es Törökország elleni katasztrofális háború után élte át 1921-ben, amikor Kis-Ázsiából több mint egy millió menekült telepedett le a városban. Ez előtt a város sznte lakatlan volt. 1823-ban kevesebb lakosa volt mint 5 ezer fő. Ezek a mai Plaka negyedben éltek, közel az Akropolisz alatt, és a városrész ma turisztikai negyeg girbe-gurba kis utcácskáival, földszintes kis házaival.


 Eleutherios Venizelos, teljes Eleutherios Kyriakos Venizélos (született augusztus 23, 1864, Mourniés, Kréta, Oszmán Birodalom [ma Görögországban] meghalt március 18, 1936, Párizs, Franciaország), görög miniszterelnök (1910-1915, 1917 - 20, 1924, 1928-1932, 1933), a legjelentősebb görög politikus és államférfi, a 20. század elején. Vezetése alatt Görögország megduplázódott terület és a népesség a balkáni háborúk (1912-1913), valamint a szerzett területileg és diplomáciailag az I. világháború után folytatott tárgyalások során Olaszországban, Bulgáriában és Törökországban.



Görögország fejlett ország, mely 1981 óta tagja az Európai Uniónak, 2001 óta az Európai Gazdasági és Monetáris Uniónak1952 óta a NATO-nak, 1961 óta a OECD-nek,  1995-től a szervezet megszűnéséig a Nyugat-európai Uniónak2005 óta pedig az Európai Űrügynökségnek




Nevét az ősi görög mitológiai városvédő istennőrőlAthénéről kapta. Athén neve görögül Athénai volt, Athéné istennő görög nevének (Athéna) a többes száma. A város nevében többes számot alkalmaztak, mint Thébai (Théba) vagy Mükénai(Mükéné) esetében  Amikor 1976-ban Görögországban hivatalosan is áttértek az újgörög nyelv használatára, a népi Athína forma lett a város hivatalos neve






Athén éghajlati jellemzői
HónapJan.Feb.Már.Ápr.Máj.Jún.Júl.Aug.Szep.Okt.Nov.Dec.Év
Átlagos max. hőmérséklet (°C)12,513,515,720,226,031,133,533,229,223,318,114,122,5
Átlaghőmérséklet (°C)8,99,511,214,920,024,727,227,023,318,414,010,517,4
Átlagos min. hőmérséklet (°C)5,25,46,79,613,918,220,820,717,313,49,86,812,3
Átl. csapadékmennyiség (mm)5747413123116614535869414
Havi napsütéses órák száma1301391822312913363623412762071531272778



Leszállás a Venizelos repülőtéren

Ahén kifutópálya
Athén és ugyanakkor Görögország legnagyobb repülőtere az Athens International Airport Elefthérios Venizélos. Ez a repülőtér 2001 -ben került átadásra. A reptérnek két, megközelítőleg 4 km hosszú kifutópályája van, valamint két terminálja, a főterminál (Main terminal - A) és egy szatelit terminál (Satellite terminal - B). 2009-ben a két terminált összekötő átjáró fölött egy új terminált hoztak létre A reptér teljes évi kapacitása jelenleg évi 21 millió fő, viszont mire az összes tervezett beruházás készen lesz, a reptér kapacitása eléri az 50 millió főt.