2013. január 28., hétfő

Ajtós Éva MNG, és tárgyasztal, szikrák, műterem kifutó

Ajtós Éva

Buborékok a tárgyasztal felett
Csillagszóró kompozíció, 1968-2011
Mester Tibor - Kifutó, olaj, vászon, 90x120 cm
Soltszentimrei emlék / Rigó Tibor emlékére /

Műtermi fotózás

Műterem festménnyel


Levél vízcseppekkel



Műterem nappali sötétségben

2013. január 27., vasárnap

Mali, Franciaország, Magyarország


Érkező francia katonák

Az elmúlt évtizedben az uránérc (dollárban kifejezett) ára megtízszereződött. Az exportbevétel Maliban tavaly meghaladta a 700 millió dollárt. De a volt francia gyarmat kormánya persze csak a koncessziós díjat kapja meg ebből, hiszen a kitermelés külföldi cégek kezében van.


Lázadók


A legutóbbi időkig egyedül a francia állami tulajdonban lévő Areva atomenergetikai cégnek volt engedélye a nigeri uránbányászatra, de 2007-ben más országok vállalatai is koncesszióhoz jutottak, elsősorban is a kínai Sino-U. A niamey-i kormány szeretné megkétszerezni a kitermelést, és a közeljövőben két új bányának kell megnyílnia. 



Political Cartoon: Mali: France’s war for uranium!

theredphoenixapl.org karikatúrája


Az uranium  a Tuareg területeken található,/ Mali, Niger, Líbia/, a következő lépés az lesz, UN / ECOWAS / NATO békefenntartók, a katonai beavatkozás és megölése ezer tuaregek.
Mali Afrika harmadik legnagyobb termelője az arany után, Dél-Afrika és Ghána. Amellett, hogy más ásványi anyagok, Mali nagy betétek urán. Korábban ismert, mint az egyik legstabilabb népek Afrikában, annyi forrás, mégis, "meglepő", az egyik a legszegényebb országok a világ.

Read more: http://newsrescue.com/mali-land-gold-uranium-prepares-send-ecowas-troops/#ixzz2I5Yhnxwv

MALI AND FRENCH KISS IN URANIUM










A heves ellenállást az okozza, hogy a  gyarmatosító  Franciaország  a tuaregeket a társadalom peremére sodorta.  A jelenlegi problémákat, a tuareg lázadást és francia intervenciót Maliban  az ma az uránhoz lehet kapcsolni.
 Stefan Simanowitz írta 2009-ben: "A fő oka, hogy a kormány a Mali és Niger nem törekedett arra, hogy a tuaregek  kapjanak nagyobb autonómiát, hogy a területeket,  akik lakják kapjanak részleges hozzáférést a hatalmas természeti erőforrásokhoz a világ harmadik legnagyobb urán tartalékához valamint a jelentős olajtartalékokhoz. " 
Rámutatott arra, hogy a francia Areva bányászati ​​társaság, elvesztette szinte teljes kizárólagos jogát a Niger urán felett. Ez magyarázza meg, hogy  Franciaország nem engedheti meg magának, hogy elveszítse pozícióit Maliban is.  




Magyarország részt kíván venni a Maliban már zajló katonai akcióban, valamint a tervezett uniós kiképzési misszióban - jelentette be az EU külügyminisztereinek Mali ügyében tartott brüsszeli tanácskozása után Németh Zsolt külügyi államtitkár. A honvédelmi minisztérium illetékesei megkezdték az egyeztetéseket arról, hogy Magyarország milyen  módon vegyen részt a küldetésekben: katonai légi járművek küldése, illetve katonaorvosok segítsége jöhet szóba például.  

                                                                                                                                                            Fotó: Eric Feferberg-AFP-Getty

Ez egy nagyon szegény ország, ami bővelkedik  aranyban és az uránban , automatikusan felmerül a kérdés: ha egy ország  ilyen gazdag a stratégiai erőforrásokban,  az emberek miért olyan szegények, hogy a lakosság fele a nemzetközi segélyküszöb alatti jövedelemmel sem rendelkezik?

                                                                                                                                                                  Foto:Issouf Sanogo-AFP-


2013. január 18., péntek

Budapest Bisztró

 A bisztró szó ebben az esetben megtévesztő.  Igazi jelentése : gyorsbüfé, talponálló, kis kocsma; Olyan hely, ahol pult mögül szolgálnak ki ételeket, italokat. 
A bisztró szó eredeti jelentése: kiszolgálás a pult mellől,egyszerűen, rongyrázás nélkül, gyorsan, otthonosan. A műfaj francia, kisvendéglőt takar, a szó eredetileg orosz: gyorsat jelent.
Szó sincs ilyesmiről.
Ez egy igazi trendi hely, Guiness sörrel, osztrigával
A magyar gaszroforradalmat nem itt vívják.
A design, a nyugati minták egy-az egyben átvétele és utánzása feltűnő.



Budapest Bisztro
 Az utóbbi időben ez a puritán elegancia látszatát hordozó életérzés egyre népszerűbb.
Mi a bisztró? 
Pszeudo fine dining laza kézzel tálalva
Manapság mindenki bisztrómániában szenved, lényegében a mai magyar közép-felső kategóriás divatosnak is mondott helyek, vendéglátó egységek mind „bisztrók”, abban a reményben, hogy ez vonzza a fizetőképes vendégsereget.  /Dining Guide/



Az "előke", ahogy illik a nagyoknál 

Az árak sem bisztró nagyságuak. A city politikai szivében nincs helye ilyen plebejus formuláknak. 
A design már-már túlzó jelenléte, még a mellékhelységekben is figyelmeztet, ez cool hely,menőknek, sikeres divatos embereknek. 
Mimelve a bisztró eredeti elemét a krétával tálára felírt napi ajánlatokat felfigyelhetünk, ezt a felszolgáló, vagy a szakács nem tudná így megkalligrafálni, ezt designer, vagy legalábbis kirakatrendező írja fel naponta . A lazaság látszata. 


Bőrén sült lazac
Sertéskeraj

Nem javasolnám, hogy valaki itt ismerje meg a magyar konyhát. Az ár-érték arány is kedvezőtlen. 
Mégis ajánlom azoknak, akik nem nézegetik at étlap jobb oldalát, és a divatos elegáns nemzetközi trendeket felmutató étteremre vágynak.

2013. január 9., szerda

Trasimenoi tó

Markó Károly : Trasimenoi tó  / Kieselbach /


Trasimeno-tó (olaszul Lago Trasimeno)  Olaszország egyik legnagyobb tava Umbria régióban. Felszínének területe 128 km² (valamivel több, mint a Balaton egyötöde). Nem ömlik bele és nem ered belőle jelentős folyó.vize a csapadéktól  és a környező települések vízigényének megfelelően ingadozik. Mintegy 30 kilométerre a tótól keletre halad el a Tevere folyó, de a tótól hegyek választják el.
latinul Trasimenusnak nevezett tó mellett nyert csatát a Római Köztársaság seregei ellen Kr. e. 217-ben Hannibal.


Mester Tibor :Trasimenoi tó  

Mint a Balaton!


Trasimenoi tó San Felicianonál

Maja a Trasimenoi tó partján

2013. január 6., vasárnap

Műterem a lakásban

Fotóműterem és lakás

Parlament, Országház

Budapest, Országház,  Parlament

A Ring Művészeti Iskolából hazafelé megálltam két percre szombaton a Batthányi Téren. Olyan szép világítása volt az Országháznak, hogy le kellett fényképezni. Január elején ritka az ilyen tiszta látvány a Dunán keresztül.