2010. december 30., csütörtök

Zalakaros, Karos Spa


Főépület,  főbejárati oldal
Az utcafront a külső medencékkel
Úszómedence
Terál medencék






Apartman épület
Nappali



2010. december 18., szombat

Nagyfától a P.Mobilig


http://www.youtube.com/watch?v=RL7lAz ifipark megnyitása3ZjY0




Kacsa, Nagy Kennedy, Szőke Lord, Hippi Ancsa és társaik , a nagyfa galeri tagjai. A Budai Ifjusági park felett álló, már akkor is nagy /negyven éve!/ fa alatt rendszeresen gyülekező fiatalok csoportja. A  Kádár  rendszer szoft bírálata volt létük a fenti helyen és időben.
Az 1969-es átvonulás a belvárosba  a nem engedélyezett  tüntetések egyike volt, mely ritkaság számba tartozott. Brian Jones, a Rolling Stones gitárosának halála volt a megmozdulás apropója, melynek során az amerikai nagykövetségig szerettek volna elérni, de a rendőrség közbelépett . Több tagot őrizetbe vettek, így az eredeti célt nem érték el.


1979-es fiatalok  Fotó: Kőbányai János


2010. december 17., péntek

Maja három éves lett




2010. december 13., hétfő

Összeesküvés elmélet-I.

Nagyanyám 1896-ban született. 1969-ben , hetvenhárom éves volt, amikor a holdraszállást néztük a tévében, élőben!
"Kis lépés az embernek, de nagy ugrás az emberiség számára" -hangzott a ma már szállóigévé vált mondat.  Azt akkor is sejtettük, hogy az ilyen költséges és jelentős nézettséggel bíró adásban nem lehet improvizálni, minden ki van találva, százszor begyakorolva, mégis a lelkünk az egekben járt.
Nagyanyám csak ennyit mondott: "Ezek az emberek nincsenek a Holdon!" . Természettudományos nevelés alanyaként csak nevettem megjegyzésén.
Akkor már fel voltam készülve a nagy eseményre,  a Szabadság téri követségen rendszeresen  néztük az Apolló program filmjeit. Bizonyára a propaganda is szerepet játszott ezeknek a vetítéseknek a megszervezésében, de irtóra élveztem. Kifelé vonulva egy kis fonott kosárból Apolló kitűzőket lehetett elvenni, amiket azonnal magunkra is tűztünk. 



A kijáratnál , az utcán egy  BM-es Warszava  kocsi parkolt,  évek óta ugyanott, benne civil  nyomozók, a kocsi körül egyenruhás rendőrök. Bizonyára arra vártak, hogy az épületből kilépjen Mindszenty hercegprímás, aki már 1956 november 4.-e óta volt kényszerből a követség lakója. A szovjet intervenció elől az utolsó percben menekült  ide a magyar katolikus egyház vezetője.
De csak megfigyeltek  bennünket ahogy elhagytuk az épületet, sokunkon a kitűzött Apolló jelvénnyel. Nem is igazoltattak, pedig az igazoltatás abban az időben nem volt ritka esemény.
Ma már más a helyzet. Ahogy a képen is láthatók a szokatlanul erős biztonsági intézkedések külső jelei. A páni félelem a nyilatkozatokból is átszűrődik:



"Érthető okok miatt nem árulhatok el részleteket a biztonsági programunkról, de elmondhatom, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége - akárcsak a legtöbb nagykövetségünk a világon - rendelkezik egy programmal, amely a létesítményeink körüli gyanús tevékenység felderítésére szolgál" - írta Bradley Hurst, a budapesti nagykövetség sajtóattaséja. Hozzátette: a felderítési program a nagykövetség "normális biztonsági elővigyázatosságának része".
Akkor is voltak néhányan akik kételkedtek a sajtó által közvetített "valóságban", de mára gyökeresen megváltozott minden ezen a területen. Az internet elterjedésével lukak keletkeztek a nyilvánosság sűrűn szövött hálóján, amin keresztül sok minden átjut ellenőrizetlenűl. Ennek hatásáról lehet vitatkozni, de a hatása elementáris.
Egy nemzetközi nonprofit szervezet, amely kiszivárogtatott kormányzati és egyéb dokumentumokat publikál az interneten, miközben forrásainak névtelenséget biztosít most bemutatta milyen más a világ , ha a valódi oldalaiból is látunk valamit. A nevet az internetes  kontroll miatt csak körülírni lehet.  

És most térjünk vissza a holdutazáshoz, nézzünk meg egy képet!


Szép fotó, Hasseblad fényképezőgéppel készült. Azt is tudjuk, hogy a Holdon a gravitáció 1/6-a a Földinek. A képen jól láthatóak  a lábnyomok. De semmilyen nyoma nincs a súlyos járműnek, amin még egy űrhajós is ül! Ha a Holdon gurult vona, nyoma lenne...



Valami kimaradt a képről: a kerék nyoma!- azaz a keréknyom
Ebből két dolog következhet:
1. Ezek az emberek nem voltak a Holdon
2. Ezek az emberek ugyan voltak a Holdon, de ez a fotó nem a Holdon készült
Az még szinezi a sztorit, hogy az eredeti filmfelvételeket elvesztették a NASA-nál...(?)
Az erről szóló hiradás itt olvasható:


http://www.smh.com.au/news/national/one-giant-blunder-for-mankind-how-nasa-lost-moon-pictures/2006/08/04/1154198328978.html


Lehet választani, de kicsit megsavanyodik az ember szája. Ki játszik kivel?
 Milyen céllal? Mit hihetünk el, és mit nem?


A"Capricorn One" című amerikai játékfilm egy felvételén készült a fotó.

2010. december 6., hétfő

Budapest

1840 körül készült, szignálatlan, korabeli színezésű kőnyomat. Mérete: 255x362 mm, készült Berlinben, a Winckelmann & Söhne cégnél.
A Gellérthegy felől, a budai vár, a Lánchíd és a pesti Dunasor képe. Az előtérben sétáló pár előtt szaladó kutya, közelükben négy felnőtt és egy gyermek.

/A Studió Antikvárium téli aukcióján/



Szentgyörgyi János - Buda és Pest








 Beattie, William: The Danube: Its History, Scenery, and Topography. Splendidly Illustrated, from sketches taken on the spot, by Abresch, and drawn by W(illiam) H(enry) Bartlett.



Mednyánszky László - Dunapart, lelátás Ujlakra, 1890-es évek


Mednyánszky László _ Lukácsfürdő és környéke




Mednyánszky László - A Vár a Petőfi tér felől

Munkácsy trilógia a Magyar Nemzeti Galériában