2010. december 30., csütörtök

Zalakaros, Karos Spa


Főépület,  főbejárati oldal
Az utcafront a külső medencékkel
Úszómedence
Terál medencék






Apartman épület
Nappali



2010. december 18., szombat

Nagyfától a P.Mobilig


http://www.youtube.com/watch?v=RL7lAz ifipark megnyitása3ZjY0




Kacsa, Nagy Kennedy, Szőke Lord, Hippi Ancsa és társaik , a nagyfa galeri tagjai. A Budai Ifjusági park felett álló, már akkor is nagy /negyven éve!/ fa alatt rendszeresen gyülekező fiatalok csoportja. A  Kádár  rendszer szoft bírálata volt létük a fenti helyen és időben.
Az 1969-es átvonulás a belvárosba  a nem engedélyezett  tüntetések egyike volt, mely ritkaság számba tartozott. Brian Jones, a Rolling Stones gitárosának halála volt a megmozdulás apropója, melynek során az amerikai nagykövetségig szerettek volna elérni, de a rendőrség közbelépett . Több tagot őrizetbe vettek, így az eredeti célt nem érték el.


1979-es fiatalok  Fotó: Kőbányai János


2010. december 17., péntek

Maja három éves lett




2010. december 13., hétfő

Összeesküvés elmélet-I.

Nagyanyám 1896-ban született. 1969-ben , hetvenhárom éves volt, amikor a holdraszállást néztük a tévében, élőben!
"Kis lépés az embernek, de nagy ugrás az emberiség számára" -hangzott a ma már szállóigévé vált mondat.  Azt akkor is sejtettük, hogy az ilyen költséges és jelentős nézettséggel bíró adásban nem lehet improvizálni, minden ki van találva, százszor begyakorolva, mégis a lelkünk az egekben járt.
Nagyanyám csak ennyit mondott: "Ezek az emberek nincsenek a Holdon!" . Természettudományos nevelés alanyaként csak nevettem megjegyzésén.
Akkor már fel voltam készülve a nagy eseményre,  a Szabadság téri követségen rendszeresen  néztük az Apolló program filmjeit. Bizonyára a propaganda is szerepet játszott ezeknek a vetítéseknek a megszervezésében, de irtóra élveztem. Kifelé vonulva egy kis fonott kosárból Apolló kitűzőket lehetett elvenni, amiket azonnal magunkra is tűztünk. 



A kijáratnál , az utcán egy  BM-es Warszava  kocsi parkolt,  évek óta ugyanott, benne civil  nyomozók, a kocsi körül egyenruhás rendőrök. Bizonyára arra vártak, hogy az épületből kilépjen Mindszenty hercegprímás, aki már 1956 november 4.-e óta volt kényszerből a követség lakója. A szovjet intervenció elől az utolsó percben menekült  ide a magyar katolikus egyház vezetője.
De csak megfigyeltek  bennünket ahogy elhagytuk az épületet, sokunkon a kitűzött Apolló jelvénnyel. Nem is igazoltattak, pedig az igazoltatás abban az időben nem volt ritka esemény.
Ma már más a helyzet. Ahogy a képen is láthatók a szokatlanul erős biztonsági intézkedések külső jelei. A páni félelem a nyilatkozatokból is átszűrődik:



"Érthető okok miatt nem árulhatok el részleteket a biztonsági programunkról, de elmondhatom, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége - akárcsak a legtöbb nagykövetségünk a világon - rendelkezik egy programmal, amely a létesítményeink körüli gyanús tevékenység felderítésére szolgál" - írta Bradley Hurst, a budapesti nagykövetség sajtóattaséja. Hozzátette: a felderítési program a nagykövetség "normális biztonsági elővigyázatosságának része".
Akkor is voltak néhányan akik kételkedtek a sajtó által közvetített "valóságban", de mára gyökeresen megváltozott minden ezen a területen. Az internet elterjedésével lukak keletkeztek a nyilvánosság sűrűn szövött hálóján, amin keresztül sok minden átjut ellenőrizetlenűl. Ennek hatásáról lehet vitatkozni, de a hatása elementáris.
Egy nemzetközi nonprofit szervezet, amely kiszivárogtatott kormányzati és egyéb dokumentumokat publikál az interneten, miközben forrásainak névtelenséget biztosít most bemutatta milyen más a világ , ha a valódi oldalaiból is látunk valamit. A nevet az internetes  kontroll miatt csak körülírni lehet.  

És most térjünk vissza a holdutazáshoz, nézzünk meg egy képet!


Szép fotó, Hasseblad fényképezőgéppel készült. Azt is tudjuk, hogy a Holdon a gravitáció 1/6-a a Földinek. A képen jól láthatóak  a lábnyomok. De semmilyen nyoma nincs a súlyos járműnek, amin még egy űrhajós is ül! Ha a Holdon gurult vona, nyoma lenne...



Valami kimaradt a képről: a kerék nyoma!- azaz a keréknyom
Ebből két dolog következhet:
1. Ezek az emberek nem voltak a Holdon
2. Ezek az emberek ugyan voltak a Holdon, de ez a fotó nem a Holdon készült
Az még szinezi a sztorit, hogy az eredeti filmfelvételeket elvesztették a NASA-nál...(?)
Az erről szóló hiradás itt olvasható:


http://www.smh.com.au/news/national/one-giant-blunder-for-mankind-how-nasa-lost-moon-pictures/2006/08/04/1154198328978.html


Lehet választani, de kicsit megsavanyodik az ember szája. Ki játszik kivel?
 Milyen céllal? Mit hihetünk el, és mit nem?


A"Capricorn One" című amerikai játékfilm egy felvételén készült a fotó.

2010. december 6., hétfő

Budapest

1840 körül készült, szignálatlan, korabeli színezésű kőnyomat. Mérete: 255x362 mm, készült Berlinben, a Winckelmann & Söhne cégnél.
A Gellérthegy felől, a budai vár, a Lánchíd és a pesti Dunasor képe. Az előtérben sétáló pár előtt szaladó kutya, közelükben négy felnőtt és egy gyermek.

/A Studió Antikvárium téli aukcióján/



Szentgyörgyi János - Buda és Pest








 Beattie, William: The Danube: Its History, Scenery, and Topography. Splendidly Illustrated, from sketches taken on the spot, by Abresch, and drawn by W(illiam) H(enry) Bartlett.



Mednyánszky László - Dunapart, lelátás Ujlakra, 1890-es évek


Mednyánszky László _ Lukácsfürdő és környéke




Mednyánszky László - A Vár a Petőfi tér felől

Munkácsy trilógia a Magyar Nemzeti Galériában



2010. november 16., kedd

2010. november 13., szombat

Kappadókia felűlről






Mintha nem is a Földön lennénk. Különös eróziós formák. A ballon kb. 2000 méteren van. Alattunk hét léggömböt látunk, kis pöttyként. A felvételt közvetlen napfelkelte után készítettem, Göreme és Ücisár között.

2010. október 29., péntek

Zöldségek a piacról

Az élővilág csodálatos, változatos , mégis jól megismerhető területe környezetünknek. Ha csak a felszini, formai jegyeket nézzük, már akkor is az ámulat és az elragadtatás kerít hatalmába. Ha Petőfit idézem:" mely nyelv merne versenyezni véled?"
A struktúrák változatos, mégis valamiféle rendezettséget is megjelenítő rétegei végtelenek.Ugyanakkor ismétlődőek is.

Tükörkép

Közhelyszerű a fotózásban a víztükör ábrázolása. Mégis sok fényképező veszi a bátorságot, és újra próbálja fogalmazni ezt a látványvilágot. A Mecsekben járva én is beleestem ebbe a gödörbe...

2010. szeptember 18., szombat

Nicosia a megosztott város

Európa gazdag, változatos történelméhez tartozik ez az anakronizmus. Egy kis Berlin.Fallal, fegyveres ellenőrző pontokkal, lezárt negyedekkel. A berlini fal ledőlt, és ma már a Szelmenci falu két oldalát is átjáró köti össze. Berlinben németeket, Szelmencen magyarokat, Nicosiában ciprusiakat választ el a fal. Amely határ is, legalábbis az északi oldalon élő ciprusi törökök szerint. A görög oldalon álló Adams Beach Hotel  recepciósa  felhívja a figyelmünket, mikor megtudja hogy Nicosiába készülünk, ne gondoljunk arra, hogy ez egy kettéosztott város, és ott a túloldalon egy másik  ország létezik, ez csak a felületes néző látja így. Én felületes néző lettem, mert egész más körülményeket, teljesen más kultúrát láttam az északi oldalon. Elég az iszlám vallás központi szerepére gondolni, vagy az élet mindennapi megélésének formáira tekinteni. A görög Ciprus a nemzetközi befektetések befogadója, globalista világváros miniben. A bankok szeretik a biztonságot, és megnyugtató számukra Az Egyesült Királyság haderejének masszív jelenléte.

Belépés a "zöld zónába", vagyis a senki földjére




Nemcsak az Észak Ciprusi Török Köztársaság felett nem gyakorol szuverenitást Nicosia, de Akrotiri és Dekélia az angolok két megmaradt területe felett felett sincs a Ciprusi kormánynak hatalma. Ezek a katonai támaszpontok ,saját tehát angol törvények szerint működnek. A ciprusi kormánynak engedélyt kellett kérni Londontól mikor az autópálya építese során ezeken a területeken át kellett vezetni a nyomvonalat. 
Törökország 1974--es észak-ciprusi inváziója a nemzetközileg el nem ismert Észak-Ciprusi Török Köztársaság  létrejöttéhez vezetett. Ennek nem volt hatása a bázisok státusára és a britek nem vettek részt a harcokban.  A török előrenyomulás megállt, amikor elérték a bázis peremét, nem akarták kockáztatni a háborút a britekkel.
A hetvenes években itt még normális élet folyt
Fényképezni tilos. Már gyerekkorom óta izgat ez a felirat. Szeret az ember ellenállni a szabályoknak. Titkokat keresni, lefotózni. Pedig ezek nem is igazi titkok, csak a szégyellt dolgok be nem vallása. A Panoramio nevű program a Google Earth egyik rétege Nicosia területén a legsűrűbb fotópontokat, a legtöbb feltöltött fotót az un. zöld vonal közelében  mutatja. A legtöbb embert foglalkoztatja a lezárt, tiltott terület.
Halott utcák, üres, romos épületek várják jobb sorsukat
Egy régi utca közvetlenűl az átkelőhely közelében
A "fal" egy darabja