2012. augusztus 11., szombat

Gyorsabban, magasabbra, erősebben!

A "Gyorsabban, magasabbra, erősebben" hármas kifejezés szűkebb értelemben az emberi test mozgására, teljesítményére, fejlesztésére utal, ugyanakkor az emberiség 20. századi technikai, szellemi, sőt hatalmi törekvéseit is tükrözi. Művészet és sport kapcsolatában azonban a modern hatékonyság fogalma mellett még egy, a többit sokszor átható fogalom is jelen van: ez a testkultusz, amelynek eredete szintén az antik Görögországig vezethető vissza. Az izomzat kidolgozott formája és az egészséges test látványa az elmúlt évszázadban újra a kultúra középpontjába kerültek, s majd minden képzőművészeti ág, a film és a fotó fontos ihletője, egyúttal témája volt. A kiállításra kiválogatott művek tehát a hármas olimpiai jelszó elemei, a hatékonyság fogalma és a testkultusz köré szerveződnek. Az ebből a gazdag szellemi hagyományból kiemelt tárgyak és műalkotások közreadása egyszerre művészettörténetként és sporttörténetként is felfogható.


A Magyar Nemzeti Galéria sport kiállítása


Mester Tibor : Ugrás

Kicsit fura körülmények között indult a kép készítése. Mivel anatómiai rajzkézségem nem éri el Barcsay Jenő mester szintjét, ezért ahogy sokan mások, fotó segítségével indítottam. A Sportuszoda ugrótorony aljában helyezkedtem el még filmes gépemmel. Egy tekercs napfény diával megtöltve 36 esélyem volt valami érdekes mozdulat megörökítésésre. Sok gyerek is ugrott, így hamar az edző szúros szemének tárgyává váltam. Vagy pedofilnak, vagy melegnek gondolhattak, igyekeztek elém állni, de felfelé azért tudtam képet készíteni. A kerítésen kívül voltam, ahol jogom volt tartózkodni. Két-három képet választottam az előhívott diatekercsről. Bekereteztem, és egy Kodak vetítővel kivettítettem az elkészített festővászonra. A festés már "fejből" ment, nem törekedtem naturális hűségre, inkább a mozgást szerettem volna megjeleníteni. 
Egy "Aranygerely" pályázaton állították ki eddig, és most , hihetetlen, de a Magyar Nemzeti Galériában.

A kiállításon olyan művészek alkotásai is láthatók, mint Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Vaszary János, Szőnyi István vagy például Egry József. Petrányi Zsolt kiemelte: a tárlathoz ősztől számos kísérőprogram csatlakozik.

Nincsenek megjegyzések: