Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál

A Gödöllői Királyi Kastélyban helyezték el  Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című olajfestményét. Két éven át dolgoztak rajta a Magyar Nemzeti Galéria  restaurátorai. Annak idején Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelte meg a festőtől az állam nevében a képet. Zichy Mihály, aki az esemény megörökítésére kapott megrendelést, ekkor Párizsban élt, ám májusban hazatért. Bécsben a királyné fogadta, vázlatokat készíthetett róla és megtekintette az esemény alkalmával viselt ruhát, Budapesten pedig újra felépítették Deák ravatalát az eredeti helyszínen. A festő 1877 februárjában készült el a képpel, és nyáron helyezték el a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) úgynevezett Habsburg termében. 

Zichy a festményen azt a történelmi és egyben szimbolikus eseményt ábrázolta, amikor Erzsébet királyné elhelyezi koszorúját Deák ravatalán. A nemzet fájdalmában osztozó uralkodófeleség demonstratív tettével vigaszt nyújt a gyászoló nemzetnek, Deák halálával ő a jövő záloga, a kiegyezéssel megmentett hon további hű képviselője. A nemzet gyászát és a jövőbe vetett hitet a festményen két allegorikus szereplő is megjeleníti. A Haza sír Deák teteme fölött, egy szárnyas Géniusz mintha örülne Erzsébet jelenlétének, egyik kezével vigasztalva átöleli a gyászoló hazát, másik kezével csillagkoszorút tart a királyné fölött.

A kép előterében alapos részletességgel megfestett koszorúk sorakoznak, a ravatal mellett karcsú, magas gyertyák meleg „földi” fénye látszik, ami mellett a csillagkoszorú tisztább fénysugarai az égi fényt sugallják.

A képet 1877 tavaszán Zichy hazaküldte Párizsból, de nem mutatták be a nagyközönségnek. A művész ugyanis ráfestette a képre azt a cipruságat, amit Kossuth Lajos küldött Deák sírjára, és ez elfogadhatatlan volt az uralkodóház számára. Zichynek át kellett festenie a képet. (Érdekesség: a mostani restauráláskor nem találták az átfestés nyomait.)

                                                                                                               Fotó: Mester Tibor

Mosdós , Márai , így múlik el a világ

Mosdós, Vigadóhegy

"A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett. Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek, aki tudja hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve. A mélyben a csepeli tájat látom, a messzeségben hazám lapályait. Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált." Márai Sándor

Mosdós, présház

A szőlő és présház hirdetése

Itt a vége. A hirdetés az eládásról.

Merlot sorok között

Fotózás az Epreskertben

Gaál Tamás (Szombathely, 1962. augusztus 7. – ) Munkácsy Mihály-díjas (1994) magyar szobrászművész kiállítását fotózta ma Berényi Zsuzsa fotóművész az Epreskertben.

1882 előtt elvadult eperfaliget volt e helyen, ezt Stróbl Alajos, a legendás „szobrászpápa” hozatta rendbe. Az egykori kert a mainál nagyobb kiterjedésű volt és magába foglalta a környező utcák nagy részét is. Az első műtermek az 1870-es években jöttek benne létre. 1879-ben Huszár Adolf kapott itt telket, hogy elkészíthesse Deák Ferenc szobrát a politikus Kerepesi temetőben fölépített mauzóleumába.

1882-ben a főváros néhány telekrészt adott át a Mintarajztanodának, amelyekben két festészeti és egy szobrászati mesteriskolát hoztak létre. 1883-ban az iskolák tanárai, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Székely Bertalan, Feszty Árpád és Zichy Mihály térítésmentes műtermet kaptak a területén. Benczúr mesteriskolája a Benczúr és a Szondi, Lotzé a Kmety és a Bajza utcák sarkán állt. 1886-ban a Lendvay utcai részen állította föl pavilonját Zala György és itt készítették el Schikedanz Alberttel a Hősök téri Millenniumi emlékmű szobrait.

Mivel a művésztanárok szívesen telepedtek le a Bajza és a Lendvay utcában, az első világháború előtt a magánvillák már kezdték kiszorítani a műteremházakat. 1921-ben megmaradt műtermei beolvadtak a Képzőművészeti Főiskolába.

A közepén a Mayerhoffer András által 1744–1749-ben készített józsefvárosi kálvária áll, amelyet Stróbl kezdeményezésére 1894-ben kövenként vittek át mai helyére a Kálvária térről. Ugyancsak a kertben helyezték el a budaváriNagyboldogasszony-templom átépítésekor a régi templom egyes részleteit.

Ferenciek tere, épül az aluljáró

A 3-as metró Ferenciek téri állomása

3-as metró Ferenciek téri mozgólépcső

A 3-as metró Ferenciek téri kijárata

 Ferenciek téri aluljáró

 Ferenciek téri aluljáró lezárt folyosó, 2014.02.19

 Ferenciek téri aluljáró, 2014.02.19

 A Ferenciek terén álló ferences templom és kolostor őse 1250 és 1260 között épült. Az eredeti gótikus templom kicsinek bizonyult, ezért a ferences atyák 1727-ben új templom építésébe kezdtek. A ma is álló 766 m2 alapterületű barokk templomot 1743. szeptember 21-én szentelték fel. A Ferences szerzetesrend tagjait a magyar nyelv történeti-etimológiai szótár szerint ferences, Ferenc-rendi és franciskánus, ferencbarát, ferencszerzetes néven említjük. A „ferenci” formára először 1793-ból van adat. A teret 1874 óta hívják Ferenciek terének, de már a 18. században ismert volt a Franziskanerplatz neve is, ezért valószínűsíthető, hogy a pesti szlengben régóta élő elnevezés vált hivatalossá.[1]

1893-ban a vezetés törvényt alkotott két új Duna híd létesítéséről. 1898-ban elkezdődött az Eskü téri híd (ma Erzsébet híd) építése, amelyhez kapcsolódóan kissé át kellett rendezni a Belvárost. A hidat a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utcával össze kellett kötni. A ma is álló Belvárosi plébániatemplomot meghagyták, azt a hídfő kikerülte, de a Hatvani utca szélesítése miatt a Kígyó utcában álló régi pesti Városházát is le kellett bontani. (Helyére az északi Klotild palota került.) A déli hamarabb épült fel, a két ház 1899-1902 között épült.

1903-ban átadták a láncszerkezetű hidat és a széles sugárúton megindulhatott a mostanihoz képest még elég csekély forgalom. 1914-től már a hídon közlekedő villamosjárat is érintette a teret.

1945-ben a második világháborúban a főváros ostroma során a régi Erzsébet híd megsemmisült, csak a balparti pillér maradt állva. 1947-től a villamosjáratok ideiglenes végállomása a pesti hídfő lett. 1964-ben adták át a forgalomnak a ma is látható modern kábelhidat, amelyen 1973-ig közlekedett villamos. Megszüntetését a 2-es metró megindításával indokolták. Szakmai indokoltsága ma is viták tárgya. A Rákóczi úti villamos forgalmát a 2-es metró helyett a sűrűn közlekedő 7-es buszcsalád vette át. Az erős közúti forgalom a Ferenciek terének és a főváros kelet-nyugati tengelyének egyaránt nagy környezeti terhelést okoz. Emiatt a köznyelvben elterjedtté vált a "városi autópálya" kifejezés.

A téren a külön szintű csomópont és a 3-as metró állomását 1976-ra alakították ki. A Váci utca északi szakaszát 1986-ban, a délit 1996-ban alakították át sétálóutcává. A mai tér 1992. április 30-án jött létre a Ferenciek tere és a Felszabadulás tér összevonásából. Azóta sokféle terv és ötlet született a tér és a forgalmas főútvonal élhetőbbé tételéről, forgalmának csillapításáról és a villamos újraindításáról is.

A Ferenciek tere korábbi elnevezései: A XVI. századtól Platea dominorum (Urak utcája), ill. Szent Péter utca, 1690-től Herrngasse (Úri utca), a XVIII. századtól Mönchengasse (Barátok utcája), Mönchenplatz (Barátok tere), Franziskanerplatz, ill. Universitätplatz (Egyetem tér), 1874-től Ferenciek tere, 1962-től Károlyi utca, 1991-től Ferenciek tere.

A Felszabadulás tér korábbi nevei: 1700-tól Getraydt Marktplatz (Búzapiac tér), 1730-tól Weisse Rosen Platz (Fehér Rózsa tér) vagy Sebastienplatz (Sebestyén tér), 1788-tól Schlangenplatz, 1874-tól Kígyó tér, 1921-től Apponyi tér, 1953-tól Felszabadulás tér. A pesti népnyelv Felszab térnek nevezte.  

 Ferenciek téri aluljáró, 2014.02.19

Magyar Nemzeti Galéria 2014

Bejárati főlépcső

Trónterem, oltárok

Barokk terem

Barokk terem

XIX.századi történelmi festészet

XIX.századi történelmi festészet

XIX.századi történelmi festészet

Kisszebeni Keresztelő Szent János-plébániatemplom főoltára

A kisszebeni Keresztelő Szent János-plébániatemplom  főoltára 

A kisszebeni Keresztelő Szent János-plébániatemplom egykori főoltára (1490–1516 között) a középkori magyar királyság, s egyben Közép-Európa egyik legnagyobb oltárépítménye volt, ugyanakkor ebben a térségben a ma múzeumban őrzött oltárok legnagyobbika.Az oltár jelenlegi magassága, 410 cm, szélessége 660 cm. A még restaurálás alatt álló oromzattal együtt magassága meg fogja közelíteni a 7 métert, eredeti magassága pedig 11 méter körül lehetett. A kisszebeni főoltár 1909-ben került a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe, ahol 1928-ban állították fel a múzeum Márvány Csarnokában. A II. világháborúidején, Budapest bombázásakor, 1944-ben, az oltárt szétbontották és a múzeum pincéjében helyezték el. A legrosszabb állapotban lévő táblaképek és szobrok állagmegóvása 1945 után azonnal elkezdődött. 1954-től 11 táblakép alapos restaurálása, a barokk átfestések eltávolítása is megtörtént. Az oltár szétszedett darabjait 1973-ban hozták szállítható állapotba, és átadták a Magyar Nemzeti Galériának. A helyreállítás az 1980-as évek végén folytatódott, 1991-ben történt meg a teljes anyag restaurátori és művészettörténeti felmérése, az 1990-es évek végéig a szobrok nagy részének és a Szentháromságot ábrázoló táblaképnek a helyreállítása folyt. Nemrégen fejeződött be „ A világ teremtése” jelenet restaurálása, mely most látható először a barokk átfestés eltávolítása után. 2002 és 2013 között több minisztériumi és NKA pályázat anyagi segítségével sikerült az építészeti részek és a predella helyreállítását elvégezni.
A hosszú évtizedek óta restaurálás alatt álló oltáron több, mint 30 restaurátor és munkatársaik dolgoztak. A jelenleg még nem látható részek restaurálása a következő években tovább folytatódik. A tervek szerint 2015 őszre az oromzat restaurálása is befejeződik.

A Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt kisszebeni főoltár a középkori Magyarország egyik legnagyobb és leggazdagabb díszű szárnyasoltára volt. Készítésének idejéről, történetéről elsősorban az oltáron megjelenő eltérő korú feliratok és a címerek vallanak. A predella jobb oldalán megjelenő Jagelló-pajzs a mű megrendelését 1490 utánra keltezi, a bal oldali merevszárny Krisztus megdicsőülését ábrázoló felső képének hátoldalán olvasható 1516-os évszám pedig már minden bizonnyal a befejezéshez közeli dátum. A 24 táblaképpel - az ünnepi oldalon Keresztelő Szent János legendájának, a hétköznapin Mária életének ábrázolásával -, a szekrényben Szűz Mária, Szent Péter és Keresztelő Szent János életnagyságon felüli szobraival, a szekrényfeleken vértanú szüzekkel és az oromzatban további szobrokkal díszített oltár készítése bizonyára hosszú éveket, sőt évtizedeket vett igénybe. Az oltár történetének következő igen fontos szakasza a 17. századra tehető. A kor igényei szerinti modernizálás az oltár egészét érintette: a festményeket és a szobrokat az eredeti ikonográfiát követve teljesen átfestették, a díszítőfaragványokat kiegészítették és átalakították, bővítették az oromzatot is. Nem múlt el az oltár történetében nyomtalanul a 19. század sem, mely főként pusztulást hozott. Egyes részletek végleg elvesztek, majd a szétbontás és a fővárosba szállítás következett. És megszenvedte a 20. századot is: a többszöri múzeumi felállítást és bontást, a raktározást, valamint a második világháborút.

A kisszebeni Keresztelő Szent János főoltárt

Prof. Dr. Manfred Koller, restaurátor-művészettörténész, az Osztrák Műemléki Felügyelőség Restaurátor Műhelyének ny. igazgatója;
Dr. Török Gyöngyi, művészettörténész;
valamint
Dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója
2014. február 5-én, szerdán 11 órakor mutatják be a megjelenteknek.

Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria, Budavári Palota, Trónterem