1973 március 15

Petőfi Sándor szülőháza, Kiskőrösön, nem messze a Soltszentimrei tanyámtól.

Zichy Mihály rajza: Fetámadott a tenger

Borsos József: Nemzetőr

A belvárosi csata .
Az 1973-as évre alaposan felkészültek az elvtársak. Vörös katonai melegítőkbe bújtatták az Ifjú Gárdista és KISZ-es szabadcsapatokat, kellően felhergelték a Munkásőrséget és a Forradalmi Rendőrezred szadista alakulatait. A belvárosban megjelenő több ezer harcias fiatalra azonban ők sem számítottak. A felújuló utcai ütközetekben a kegyetlen kézitusák során az egyetemi és főiskolás ifjúság – közöttük sok munkásfiatal – az esti órákig tartotta magát a fegyveres túlerővel szemben. Vértől piroslott a Váci utca és környéke, egészen a Kiskörútig. Ismét visszaköszönt 1956 forradalmi szelleme! A féktelen rendőri brutalitás nem ismert kíméletet. Március 15-e éjszakáján közel 600 elkobzott személyi igazolvány tornyosult a nyomozók asztalán. Megkezdődtek a kihallgatások, a verésekkel kísért vallatások. Megteltek az üresen ásítozó cellák, beindult a megtorlásra szakosodott gépezet. Hatvanöt „züllött fasiszta” renitenst állítottak elő, ebből 41 személyt hosszabb ideig őrizetben is tartottak. A gyorsított ítéleteket követően jöhetett az elzárás, a pénzbírság, a munkahelyi elbocsátás és a tanintézeti kizárás. Sok fiatal választotta ezekben az években a keserű emigrációt. Aztán több mint tíz évig viszonylagos csend honolt a megszállt Budapest utcáin.

1973. március 15.: másodszor tüntetnek szabadon (nem szervezetten) a diákok a Belvárosban. Az egyetemre menekült tüntetõkkel egyetemben néhány gyanús (szakállas-farmeros) oktatót is elvernek, köztük KISZ-titkárt és párttagot is. Az elõállítottakkal kapcsolatos rendõrségi technikákról újra kell olvasni Kenedi dokumentum-összeállítását (alaporvosság kádárista nosztalgia ellen, már akinek van ilyen). Az akadé miai könyvtár földszinti ablaka alatt egy munkásõr kitépi a nemzeti színû szalagot egy 14 év körüli gyönyörû kislány barna copfjából, a hajával együtt. Örök szégyenem a szemlélõ gyáva póza: nem tudom, hol lennék ma, ha akkor fejéhez vá gom a nagy francia enciklopédia valamely vaskos kötetét, de lelki komfort dolgában jobban állnék. 1973. március 15.: másodszor tüntetnek szabadon (nem szervezetten) a diákok a Belvárosban. Az egyetemre menekült tüntetõkkel egyetemben néhány gyanús (szakállas-farmeros) oktatót is elvernek, köztük KISZ-titkárt és párttagot is. Az elõállítottakkal kapcsolatos rendõrségi technikákról újra kell olvasni Kenedi dokumentum-összeállítását (alaporvosság kádárista nosztalgia ellen, már akinek van ilyen). Az akadé miai könyvtár földszinti ablaka alatt egy munkásõr kitépi a nemzeti színû szalagot egy 14 év körüli gyönyörû kislány barna copfjából, a hajával együtt. Örök szégyenem a szemlélõ gyáva póza: nem tudom, hol lennék ma, ha akkor fejéhez vá gom a nagy francia enciklopédia valamely vaskos kötetét, de lelki komfort dolgában jobban állnék. /Beszélő,Ludassy Mária cikke/

Avagy ahogy a költõ mondja: „Ha seggünkbe nem csizmával rúgtak / Azt neveztük volt liberalizmusnak” (Petri).

A Lauer Learning oktatási cég és a Szocio-Gráf Közvéleménykutató Intézet közelmúltban publikált felmérésében a diákok mindössze 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tanult az '56-os forradalomról. A kutatás során hétszáz, 14 és 20 év közötti fiatalt kérdeztek meg az ország több nagyvárosában. A tanulmányt készítő oktatási cég alapítója, Andrea Lauer Rice elmondta, hogy az ismeretekkel rendelkező kisebbségnek a nagy részének is sokszor helytelenek az információi; például voltak olyanok, akik Kossuth Lajost és Petőfi Sándort is az '56-osok közé sorolták.

(Népszabadság, 2006.augusztus 10.)

2007.március 15. (Youtube:http://www.youtube.com/watch?v=RtqFe62rwJ4)
Erről édesapám egy vicces mondása jut eszembe:
"Emlékszel Ferikém amikor olyan szegények voltunk?... Mintha csak ma lenne!
Mintha csak 1973 lenne...
Budapest riots.m2p