"A Ballon d’Or, vagyis az Aranylabda az európai labdarúgás legfontosabb egyéni trófeája, melyet a legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgó kaphatott meg. A díjat 1956-ban alapította a francia labdarúgó szaklap, a France Football. "
Külvárosi kiskamaszként sokat fociztunk az akkor még üresen álló telkeken, erdei tisztáson, parkban, a homokbányában. A XVI. kerület általános iskolái között nagy harc folyt a kispályás bajnokságban. Akkoriban számos "nagypálya" is volt a kerületben /Ikarusz NB2,SESE,NB3,RTK,Auras,Tüzoltó Dózsa,stb/ Ezek közül jó ha három maradt mára, a többiből lakópark, bezinkút, McDonalds lett. Az üres területek is beépültek, megszűnt az alapja a magyar focinak, a külvárosi grundok tehetségnevelő forrása.
A KSI állami ifjúsági egyesületében játszottunk, s nagy öröm volt az akkori szűkös világban ha valaki mezt és stopnis bőrcipőt kapott. A "profizmus" akkor azt jelentette nekünk, hogy a tornatanárunk, edzőnk,Nagy János, a leadott HÉV jegyeket kifizette nekünk. Sashalom és Rákosfalva között ez 60 fillér volt egy irányban, de milyen csodás érzés!
A csapat 90%-a a Fradiba szeretett volna továbbkerülni játszani, mert természetesen majdnem mindenki FTC szurkoló volt. Talán csak két srác jutott el a Ferencváros úttörő csapatába, a többieknek, így nekem is választani kellett más csapatot. A Vasasba kerültem, a Fáy utcai salakos edzőpályán játszottunk, edzettünk.
Persze ha jött a hétvége, a kettős rangadóra közösen mentünk szurkolni a Népstadionba a Fradinak, mert a régi FTC stadiont lebontották, így a Népstadionban játszotta mérkőzéseit a Fradi.
2 forint ötven fillér volt egy diákjegy, amivel elvileg csak a magasabbik oldalon levő felső tribün tetejére mehettünk volna, és állva, a rácsok között leskelődve nézhettük volna a meccset, ami sokszor így is volt. De ha jól összejött a vagány srácok csapata, lementünk, és egyszerűen benyomultunk az alsó szektorokba /kicsit olyan volt, mint ma a migránsok bejövetele napjainkban/.
Az a szerencse ért, hogy a Fradinál működő Albert Alapítványnak fotózhattam a Császár megmaradt ereklyéit, többek között a nevezetes aranylabdát is. Ezidáig egyedül egy magyar játékos nyerte el ezt a trófeát. Akkor is magamnak éreztem az aranylabdát, de most, hogy fotózhattam, a kezembe foghattam, már valóban az enyém is, és persze mindannyiunké.
Hajrá Fradi!
 |
| 1967 Albert Flórián aranylabdája - Ferencváros |
Külvárosi kiskamaszként sokat fociztunk az akkor még üresen álló telkeken, erdei tisztáson, parkban, a homokbányában. A XVI. kerület általános iskolái között nagy harc folyt a kispályás bajnokságban. Akkoriban számos "nagypálya" is volt a kerületben /Ikarusz NB2,SESE,NB3,RTK,Auras,Tüzoltó Dózsa,stb/ Ezek közül jó ha három maradt mára, a többiből lakópark, bezinkút, McDonalds lett. Az üres területek is beépültek, megszűnt az alapja a magyar focinak, a külvárosi grundok tehetségnevelő forrása.
A KSI állami ifjúsági egyesületében játszottunk, s nagy öröm volt az akkori szűkös világban ha valaki mezt és stopnis bőrcipőt kapott. A "profizmus" akkor azt jelentette nekünk, hogy a tornatanárunk, edzőnk,Nagy János, a leadott HÉV jegyeket kifizette nekünk. Sashalom és Rákosfalva között ez 60 fillér volt egy irányban, de milyen csodás érzés!
A csapat 90%-a a Fradiba szeretett volna továbbkerülni játszani, mert természetesen majdnem mindenki FTC szurkoló volt. Talán csak két srác jutott el a Ferencváros úttörő csapatába, a többieknek, így nekem is választani kellett más csapatot. A Vasasba kerültem, a Fáy utcai salakos edzőpályán játszottunk, edzettünk.
Persze ha jött a hétvége, a kettős rangadóra közösen mentünk szurkolni a Népstadionba a Fradinak, mert a régi FTC stadiont lebontották, így a Népstadionban játszotta mérkőzéseit a Fradi.
2 forint ötven fillér volt egy diákjegy, amivel elvileg csak a magasabbik oldalon levő felső tribün tetejére mehettünk volna, és állva, a rácsok között leskelődve nézhettük volna a meccset, ami sokszor így is volt. De ha jól összejött a vagány srácok csapata, lementünk, és egyszerűen benyomultunk az alsó szektorokba /kicsit olyan volt, mint ma a migránsok bejövetele napjainkban/.
 |
| Aranylabdások |
Az a szerencse ért, hogy a Fradinál működő Albert Alapítványnak fotózhattam a Császár megmaradt ereklyéit, többek között a nevezetes aranylabdát is. Ezidáig egyedül egy magyar játékos nyerte el ezt a trófeát. Akkor is magamnak éreztem az aranylabdát, de most, hogy fotózhattam, a kezembe foghattam, már valóban az enyém is, és persze mindannyiunké.
Hajrá Fradi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése