Mester
Tibor kiállítása elé, Dr.Szeifert Judit, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője:
„Kamaszkoromban
festő szerettem volna lenni. Szakkörre jártam, művésztelepeken voltam nyaranta,
de a Dési, a „hivatalos” előkészítő kimaradt. Negyvennyolc évesen,
műteremlakásban lakván, nem hagyott nyugton a gondolat: festeni... Elkezdtem,
és mint mindenbe, kicsit bele is temetkeztem. Az amatőrök biztos
tudatlanságával, és utolérhetetlen megszállottságával kezdtem neki.
Két-háromnaponta vettem a Nagymező utcai művészellátó boltban az új és újabb
vásznakat, vakkereteket, festékeket. Ma már látom, csak a „vizuális környezetszennyezés”
egyik okozója lettem, bár a képek közül csak kevés került kiállításra. De én
ezeknek is örültem. […] Kokas Ignác egy beszélgetésben, műtermében, elmondta:
harcol a képpel. Spaknival, késsel, ecsettel, fröcsköléssel veszi fel a harcot
a képpel. Addig harcol míg „legyőzi” a képet […] én elvesztettem a harcokat a
képeimmel. Azok nem engedték magukat úgy alakítani, ahogy szerettem volna.
Hosszabb távon be kell ismerni a sikertelenséget. Aki szereti a képeket, nem
kell feltétlenül festenie is.” – írta Mester Tibor 2007. december 28-i
blogbejegyzésében. Ezzel mintegy felmentést kérve és adva magának, festőként.
Szerencsére azonban folytatta a harcot, és a mai napig is megküzd a képekkel,
mondhatnánk fotósként a festészettel.
A
fotó és a festészet kapcsolata egészen a fényképészeti eljárás felfedezéséig
nyúlik vissza, sőt még előbbre – hiszen a fotózás előzményének számító camera
obscurát már a reneszánsz festők is előszeretettel használták. A reneszánsz
korában fogalmazódott meg, majd azóta élt a festőkben az az igény, hogy a
valóságot minél hűebben adják vissza képeiken, azaz, hogy igyekezzenek „azt
festeni, amit látnak”. A fotó felfedezésével gyökeres fordulat állt be, hiszen
kezdetben a fotózás utánozta a festészetet. A leghíresebb festők is
próbálkoztak az új eljárással, és igyekeztek a festészeti műfajokat átültetni
fotóra, így elsősorban csendéletet, portrét készítettek a festményekhez hasonló
beállításokat alkalmazva. A hatvanas évektől Amerikában, majd a hetvenes évek
elejétől Európa-szerte elterjedt a fotórealizmus, amely már a fotó aprólékos és
részletgazdag kidolgozását ültette át a festészet területére.
Ez
technikai precizitást követelt a festőktől, hiszen az elkészült képnek
fotószerűnek kellett lennie, azaz a festészet igyekezett fotóhatást elérni.
Megfordult tehát a helyzet, és a kezdeti festészetet imitáló fotózásból immár a
fotót etalonként tekintő festészeti eljárás és stílus született.
A
kilencvenes évek derekán újjáéledt a fotó alapú festészet, és napjainkig vannak
festők, akik a fotót használják a festészet eszközeként. Mester Tibor esete azonban
éppen fordított, hiszen ő fotósként fest, és mondhatjuk, hogy ő a festészetet
használja a fotó eszközeként. A kiindulópont mindkét esetben azonos: a fotó a
festmények alapja. De Tibor esetében összetettebb a képlet. Alapvető különbség
a fotókat használó festők és Tibor megközelítése valamint hozzáállása között,
hogy ő professzionális fotósként sajátkészítésű, magas színvonalon kivitelezett
fényképeit használja festményeihez. A felvételeken szereplő beállítások, a
fények és az elkapott pillanatok határozzák meg a kompozíciók alapját. Így
azoknál a festőknél, akik mások fényképeit veszik alapul, felmerül a kérdés,
hogy az így elkészült festmények valójában kinek is a művei? Mester Tibor
esetében ez nem kérdéses.
A
fotó túl azon, hogy alkalmas „élethű”, a valóságot pontosan tükröző kép
visszaadására, a sokszorosító grafikai eljárásokhoz hasonlóan a
reprodukálhatóság és a sokszorosíthatóság eszköze is. Itt kell megemlíteni egy
másik aspektust. Mester Tibor immár negyven éve műtárgyfotósként elsősorban
festményeket fényképez, így még inkább érthető az inspirációja arra, hogy saját
fotói felhasználásával festményeket készítsen.
A
fotóhoz elsősorban mindenki a realitás fogalmát kapcsolja. A fényképezés
legfőbb kritériumának az objektivitást, annak alapjának pedig a tiszta
fényképészeti ábrázolást tartják amióta a fotó a művészeti ágak között
megjelent. Ahogy Paul Stand is megfogalmazta a fényképészetről írva: „A
fényképezés lényege az objektivitás. Ez szabja meg kifejezéseszközeink
lehetőségeit és korlátait egyaránt.”
Mester
Tibor fotósként pontosan tudja, hogy mi várható el egy fényképtől, így amikor
fest, túllép a fotó kínálta lehetőségeken. Azáltal, hogy saját felvételeit
továbbgondolja, a fotózás eszköztárának kitágítására, és egyben a
konvencionális látvány túlhaladására tesz kísérletet. Egyrészt a merev kontúrok
által határolt képtárgyait oldja festői formákká, másrészt képkivágatai és
montázsszerű eljárása által a fotó realitását az absztrakció szolgálatába
állítja.
A
most látható képek között vannak fotó alapra festett művei, ahol az eredeti
fényképet, annak figurativitását, „realitását” megtartva, ecsetkezelése által
festői kompozícióvá alakítja azt. Más képeken teljesen átírjam, vegyszerekkel
„festi” vagy kollázsszerűen egymásra rétegzi a fotószegmenseket, így absztrakt
struktúrák bontakoznak ki munkáin. Máskor emberi testrészleteket olyan módon
jelenít meg, hogy azok első ránézésre tájkép hatását keltik. Vagy tájak
részletei idéznek antropomorf asszociációkat?
Ez
a többszörös kettősség adja Mester Tibor képeinek lényegét, és teszi izgalmassá
a képek szemlélését, a rajtuk lévő ábrázolások értelmezését. Az interakció
minden műalkotás legfontosabb célja, azaz párbeszédre hívni a nézőket. Hiszen a
nézők szemlélődése során, az ő gondolataik által nyer befejezést minden
művészeti produktum.
Mester
Tibor képei mindenképpen elérik ezt a célt, hiszen már technikai szempontból is
felkeltik a nézők a figyelmét, hogy vajon festmények vagy fényképek, illetve,
hogy festmény alapú fotók vagy fotó alapú festmények-e?
Azután
jön a „mit ábrázolnak, hogyan értelmezhetők a képeken látható kompozíciók?”
kérdés. A rajtuk megjelenő dombok és lankák vajon testek vagy tájak, esetleg
testtájak?
A
választ a képek segítségével mindenki magában, illetve magával találja meg, ha felfedezőútra
indul Mester Tibor most látható kiállításán.
Jó
kirándulást kívánok mindenkinek Mester Tibor képeinek harcmezején.
Szeifert Judit
2013. május 30.
 |
| Mester Tibor és Szeifert Judit a megnyitón |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése