Kettős állampolgárság, Felvidék

A kettős állampolgárságról készülő TV riport kapcsán jártam Komárom szlovák oldalán. Nem éreztem a kérdéssel kapcsolatban különösebb izgalmat, a természetes dolgok közé soroltam az új jogszabály meghozását. Az új Európában mindenki lehessen az aki, anélkűl, hogy ebből bárkinek  gondjai lennének. A szlovák állam bármennyire is új képződmény, elfogadott entitás, azt senki nem kérdőjelezi meg. A történelmi Magyarország térképes autómatricáinak  használóit sem a soviniszta, irredenta cselekvés mozgatja, ez  inkább szimbolikus pótcselekvés zömüknél.

Az ottani magyarok megkérdezése után a szlovák gimnáziumba vezetett utunk. Az igazgató kedvesen fogadott, és gesztusként magyarúl beszélt, teljesen tökéletes, anyanyelvi tisztasággal.

Ekkor történt a baj: én is gesztust kívántam tenni. Anyai  nagyanyámról kezdtem mesélni, aki Rimaszombaton született, és gyerekkoromban szekrényében találtam egy szlovák nyelvű bibliát, amit ő már nem tudott olvasni, teljesen elfeledte a szlovák nyelvet.

" Ö is a Felvidékről jött Budapestre dolgozni 16 éves korában"    

 volt az a mondat amire felháborodott a szlovák igazgató. Sértőnek, irredentának, rosszindulatúnak vette a baráti gesztusomat, hogy bennem is folyik egy kis szlovák vér.

A Felvidék szó verte ki a biztosítékot, s mivel nem volt szándékom megbántani, bocsánatot kértem.

1938. Második Bécsi Döntés

Ezen a hídon állítottákmeg és fordították vissza Sólyom Lászlót, a Magyar Köztársaság elnökét.

Azóta kicsit keserű a szám íze, ha erre, vagy a szlovák-magyar viszonyra gondolok. 

Mit kellett volna mondanom: Szlovákiából jött? vagy Csehszlovákiából 1914-ben?

Visszamenőleges a szlovák államiság? Meddíg? Szvatoplukig, aki persze nem szlovák hanem morva vezető volt.

Nem kellett volna szabadkoznom, nem szégyen a pontos fogalmazás. A magyar állam, a magyarság nem lehet szégyen. Elhallgatandó negatívum. El kell fogadnunk egymást a jelenben, de a közös múltunkban is.

Szlovákok Budapesten
Szlovákok nagyobb számban a 19. században költöztek Budapestre. A fővárost idővel „a legnagyobb szlovák városként” emlegették, ami nem csoda, hiszen a század közepén már több szlovák élt Budán és Pesten (közel 5500 fő), mint a mai Szlovákia területén fekvő, szinte teljesen szlovák lakosságú városokban, és számuk a századfordulón meghaladta a 80 ezer főt, azaz a lakosság 12%-át alkották. A dualizmus kori nagy építkezések idején a sok gyári munkás, cseléd és kisiparos mellett számos szlovák idénymunkás, kőműves is érkezett az ország északi megyéiből  Budapestre dolgozni.